Mondhatnánk London, itt jó minden, jó minőség, jó internet, jó fürdőszoba. De nem, mert minél komplikáltabb országba mész, annál inkább csökken az általad megfizethető szolgáltatások színvonala. Nem olyan vészes egyáltalán, de egyébként lehetne sokkal, de sokkal súlyosabb, ez inkább a hamis, posztmodern szegénység, és lepattantság, enyhe világítófények adják a menedéket, apró fehér asztal, szakadt brit ablak, ki tudja mit hoz a holnap.

Hát igen kijöttem, de most nincs tét, mert elhalasztottuk a fesztivált, mondhatnám profizmusnak álcázott nihil leng körül, de amúgy ha akarom bármikor megtöltöm tartalommal. Persze jó lenne, ha felvenne némi struktúrát.

Reggel fél11-kor indultam a reptérre, minden vészjóslóan simán ment, a reptéren két meglepetés is ért, az egyik az AKG-s kedves volt tanítványommal összefutottam, akinek eleve ajánlottam ezt a blogot, és úgy általában, de most komolyan ennek mennyi esélye van? kérdezte ledöbbenve, ártatlan gyermek, ezek nekem megszokott dolgok. 

A gépünk késik fél órát, ez aztán tényleg semmi, és amúgy pedig az út teljesen tartalmasan telik, mert összefutok még alap ismerőssel, családtaggal szinte. 

Be a városba, őrületes kitérők, majd 2-3 órás ismerkedés a londoni undergrounddal, ez igazán súlyosra sikerül, vagyis nagyrészt, de végül győztesen kiverekedem magam a Fulham Road környékén ahol is a szállásom van, alig állapodom meg, már megyek is tovább, be a citybe, a fiatalok lealjasodva isznak a fűben és a kocsmák előtt, jaj de jópofa, gondolhatnám, ha nem ezt láttam volna pont húsz éve is, csak akkor még húszévesen, ezek az emberek akkor még nem is éltek.

De azért jelentkeznek a  titkos, cinkos szimbólumok, amelyekre minden városban rátalálok, ami miatt mégis otthon érzem magam, ami miatt megadom magam és megadom a jelet magamnak.