Egy fontos dologról eddig nem beszéltem. Mongol-szibériai utamért cserébe nem kisebb dologról mondtam le, mint az idei Ozora Fesztiválról, amit amúgy minden évben nagyon várok. Idén, ötödször mentem volna, sőt már a jegyem is megvolt. Persze tudtam, hogy nem akármilyen élményben lesz részem majd Mongóliában, szóval végülis nem kell annyira sajnálni. 

Mindenesetre a most következő poszthoz álljon itt két aláfestő zene, amelyre hangolódva közösen fejezzük ki együttérzéssel vegyített mély hálánkat, hogy ilyen nagy áldozatot hoztam, és, hogy cserébe milyen gazdag jutalomban lett részem. 

 2017.08.04.
Ötödik, teljesen nomád napunkon szakadó esőre ébredünk. Muszáj elindulni, nem örülünk, most először nagyon hideg van, az autóban is fázunk. Értelmet nyert a sok meleg cucc, amivel készültem, dzseki, polárkabát, sál, persze nincs megfelelő cipőm, pontosabban az annak hitt cipőről kiderül, hogy mégsem az. A fantasztikus, sokszor zord, de mindig sajátosan vibráló környezet egyre erősebb hatással van rám, furán hangzik, hogy dombok, meg lovak meg ilyenek... mondjuk, az emberiség 99%-val ellentétben nekem pont nincs ló fétisem, mégis lenyűgöz.

Megállunk diszkréten egy jurta csoportnál, most mondhatnám, hogy falu, de valószínűleg nem az, nem ismerem azt az egységet, ami eggyel nagyobb, mint a semmi közepén álló önálló jurta. Beülünk egy láthatóan ebédlőnek, vagy társalgónak berendezett jurtába, ahol dobozos levest ebédelünk, egyébként ezeket a leveseket maximális elismeréssel és szeretettel említem, mert meglepően finomak tudnak lenni, teljes értékű ételek. A lovakkal, mint említettem ugye, tiszteletteljes, de inkább távolságtartó kapcsolatom van, szóval, amikor kiderül, hogy most lovakon ülve kell majd valahová felmenni kicsit morgok csendben, de sajnos a cipőm gyaloglásra való alkalmatlansága visszavonulásra késztet, ha ló, akkor legyen ló. Végülis a lovas kirándulás nem jön össze, mert mire a ló átadó helyszínre érünk a lovakat pont elvitték kirándulni másokkal. Kezdek egyre inkább ráhangolódni a mongol spirituális vonalra, csak akarni kell valamit (vagy nem) és lám megadatik. 

A nap végére egy furcsa, kicsit talán túl élénk faluba érkezünk, ahol több szállásról is dönthetünk, normális wc egyikhez sem tartozik, hát ez van, most ez egy ilyen útszakasz. A közelben azonban megint van egy termalvíz forrás, benne, illetve körülötte kádak, amelyek nem tudom pontosan milyen célt szolgálnak, de simán lehet, hogy valami wellness funkciót látnának el, ha végre valaki megértené. Az biztos, hogy szokatlannak hat, mert a jurták tudtommal nincsenek kádakkal felszerelkezve, de még zuhanyzóval sem.

Végül egy fűthető jurtát lefoglalunk és mellé 3 kis faházat, lepakolunk, élvezzük a meleget. Most már sokkal jobb az idő, igazi naplemente indul, miközben átmegyünk egy valódi családhoz, benézünk az otthonukba, és ez a fél vagy egy óra lesz mongóliai tartózkodásunk legfelemelőbb, legautentikusabb élménye. Mivel tartozik hozzájuk egy ménes és úgy látom itt mindenkinek nyúznia kell valamilyen állatot, végül - unszolásra - mégiscsak egy ló hátán találom magam, persze csak állva (mármint a ló) és néhány percre, nem úsztam meg... és ő sem. Ha wc nem is, de meleg zuhany lehetőség van, ilyenkor az ember teljesen máshogy értékeli ezeket a dolgokat, fantasztikus érzés! Estére nagy hidegeket ígérnek, de végül nem lesz semmi ilyesmi, néha kinézek, mintha telihold lenne, nehezen alszom el, körülöttünk civilizáció. 

2017.08.05.
Verőfényes napsütésre ébredünk, finom reggelit kapunk az udvarban felállított asztalon a napon ülve, majd árkon-bokron haladunk, az út sokkal jobb és járhatóbb, teljesen más terepre érünk. Egy faluban ebédelünk, úgy látom ezt a civilizációs fonalat elkezdtük komolyabban felvenni, már csak két nap maradt hátra, amit a mongol vidéken töltünk. Valamiért nagyon rohanunk, halálvágtában megérkezünk az Udi tavakhoz, kicsit sokan vannak errefelé, amitől elszokott a csapat, nyugodtabb körülményeket kérünk és meg is kapjuk, végre újra a semmi közepén, persze azért vannak sátrazók és kempingek körülöttünk a távolban, mindenesetre sátrat verünk mi is, a sofőrünk berántja a spirituális helyszínt nekünk.

Egyik legjobb esténk, vacsora, tábortűzet rakunk, száraz trágyát meggyújtva kifüstöljük a szúnyogokat, és amúgy ismét meleg van, nem fázik senki, vodka, a háttérben pedig goa zenét nyomok, amelyet mongol kísérőink maximális lelkesedéssel hallgatnak (észrevesszük, hogy sofőrünk titkon a telefonjára veszi a zenét, annyira tetszik neki).

2017.08.06.
Másnap nem rohanunk sehova. Aki akar újra fürödhet a tóban, masszív sült szalonnás reggelit kapunk az UAZ hátuljában elkészítve, majd napozással egybekötött ejtőzés következik.

Koradélután ismét útrakelünk, és megint jön egy hirtelen eső, de hamar elmegy, ma csak néhány kilométer áll előttünk.
És most következik egy másik emlékezetes pont, a legjobb gasztronómiai élmény: egy útmenti jurtánál megállunk, ahol jól láthatóan a főzésre vannak berendezkedve. Amúgy egyszerű családok, akik főznek a betérő idegenekre. Zöldséglevest eszem birkahússal, a többiek pedig szintén birkahússal töltött sült tésztát (dumplingszerű, de háromszögalakú inkább), hihetetlen finom, alig bírom ki, hogy ne egyek többet, de végül megállom, mert közben már nagyon meleg van.  
Szinte hirtelen újra megérkezünk az utolsó szállásra, ami egy konkrét szállodának tűnik, de szerencsére a körülötte felállított jurtákban kapunk helyet, szóval az autentikus élmény megmarad, kiváló ágyneművel feldobva, nagyon finom vacsorával, zuhanyzóval, igazi mosdóval(!), bár most már mindegy, úgy értem nem vagyunk túl semmin, de a szervezetünk lemondott az ilyen irányú próbálkozásokról. Csak igyekszem átadni, hogy mostanra a csapat szinte valamennyi tagja főként az emésztéséről ad egymásnak lelkesítő vagy éppen lelombozó híreket, természetszerűen mindenkinek fókuszba kerül. 

 Az út során pedig arra jutottunk, hogy ez az év egyik legjobb mixe: