Furcsa egy roadtrip vár rám, azaz két nap már el is telt belőle - először Cancún szállodasorra érkeztem, annak egy viszonylag jobb, azaz régebbi részére, de már ismerős nekem ez az amerikaiak által komfortostra transzformált teljesen átalakított tér, bárhol lehetnél a világon Korfún, vagy St Martin holland részén, a lényeg a kényelem, a kiváló utak, és az amerikai ízlésre szabott remek éttermek. 

Egy furcsa toronyszobát kapok, két oldalról ablak és egészen közelről a tengerre néz, ilyenem még soha nem is volt, viszont a szél rendkívüli módon átfúj rajta, ami egyébként kifejezetten kellemes. Süvít a szél, zúg a tenger, mások ilyen relaxáló alkalmazást pénzért vásárolnak. Éjszakára azért berakom a füldugót, úgy könnyebb az alvás, túl intenzív a tengerzúgás, furcsa ezt leírni is. 

Sima elalvással telik az este, otthoni idő szerint hajnali 5, amúgy pedig este 10 óra, másnap relatíve korán kelés. Természetesen az internetelérésen szenvedek azonnal, mert nekem dolgoznom kell a fesztiválomon, és itt most egy nap pihenés van előírva, de én találok egy lúgast és oda betelepszem és dolgozom inkább. 

Irány a simkártya vásárlás...

Ez egy kicsit bonyoltabbnak tűnik a tervezettnél, mert elsőre nem találom meg a bevásárlóközpontot, pontosabban egy furcsa szakadt épülethez vezet az út. Kiderül, hogy a szállással szembeni OXXO-ban, ami itt a legáltalánosabb kisboltot jelöli lehet kapni simkártyát és már van is internetem. 

Beszerzem az első zacskó nacho-t, és innentől kezdve utamon kísér a sok-sok kukoricalisztes chips, amelynek kiváló és azonnali étvágycsillapító hatása van. 

Úgy tűnik hamar sikerül átállni, másnap pedig indulás tovább Tulum városába, de előtte a Playa del Carmen felé egy kitérő, nekem rendkívül turistás, elcseszett helynek tűnik, de tény, hogy nem sokat láttam belőle, jövök-megyek, egy kissé erőltetett bárban bedobok egy margaritát, a mosdójához vezető út ígéretes, de kissé giccsesen túltolt turista látványosság (ez innentől szitokszó), ennyit erről. Egy nagy szobor még megér egy-két fotót, illetve igencsak minőségi graffitik szegélyezik a parkolóhoz vezető utat.

Tulumban elsősorban az első maja rom élmény ér, de itt is nagyon amerikai a környezet, minden kiépített, sok-sok szuvenyírbolt, de aztán egy viszonylag nyugalmas ösvény vezet az első látványosságokhoz. Sok-sok iguana, nagyon jópofák, cash only, ormányosmedve, és a tengerparton valami elképesztő környezetben a kis piramis templomok.

Archeological Zone of Tulum - Mayan Port City Ruins

Aztán Tulum egy teljesen más arcát ismerem meg, hirtelen valami egészen elképesztően hipster, hippi, kreatív, Ozora fesztivál hangulatú szálláshelyek, kávézók sorakoznak egymás után, Raw Love, nyers, vegán, fenntarhtató, kiváló minőségű éttermek és kávézók, persze ez sem igazán Mexikó, de itt talán a San Francisco-i hipster sztár élvonal igényeit kielégítő stílus uralkodik. 

Bemegyek egy étterembe, ez bizonyul az eddigi és ezutáni legdrágább helyszínnek, viszont az étel fantasztikus. 

 Hipszter zene mindenfelé, jönnek-mennek a cool arcok, nagyon más világ, azt hiszem ide jön szabadságra a startup szektor színe-java, a pincérek mezitláb.

Guacomolét kérek és nem bánom meg, előttem rakják össze, kérek rá szöcskét, de nem értik miről beszéle, pedig rajta volt az étlapon. Oké, eltekintek mindentől, a margaritájuk is lenyűgöző, élvezem a hely hangulatát. 

Ezután át kell menni a Raw Love-ba mert ez egy másik hely, ott egyébként jelentősen szegényesebb a kínálat és hiába kérem a charcoal cocoa lattét, vagy nem is tudom mit, mégsem fekete csak szürke, ettől most komolyan ha akarnám, ki is akadhatnék. 

Tovább kell menni, haladni kell, így van betervezve, úgyhogy elhagyjuk Tulumot, ide még visszajövök intek a Raw Love bejáratában szívét kitáró hatalmas fából faragott figurának, amelyet nyilvánvalóan egy Burning Man terepen szocializálódott  művész alkotott, és tényleg. 

Az utat egyfajta ellenmondás szövi végig, én nem félnék semmitől, de közben kicsit mégiscsak kell és óvatosnak kell lenni, itt-ott veszély leselkedik ránk, kirabolhatnak, megállíthatnak mindenféle ürügyekkel, pénzt kérhetnek, sarokba szoríthatnak, lelőhetnek. 

Én azonban azt tapasztalom, hogy a legkisebb, legegyszerűbb mosdó is szép tiszta, az emberek aranyosak és eszük ágában sincs bántani. De elismerem, hogy igenis vannak, akik a rámennek a turistákra, ezt csak később tudom meg szerencsére. 

Van egy ilyen túlpörgött, túlszervezett része is az útnak, folyton megyünk előre, haladunk, ugyanakkor egy újabb óriási önellentmondás, hogy nem is pihenek, nem kapcsolok ki, mert dolgoznom kell, hiszen készítem elő a fesztiválomat, szóval egy perc nyugtom sincs - magam miatt. Magamnak generálom az elvárásokat, a feszültséget. Az autóban folyamatosan dolgozom, gyártom a tartalmakat, rakom össze, amit kell. Haladunk és így élem át az élményeket, Mexikót. Nem túl korrekt tőlem. Ha már itt vagyok, akkor azzal kéne foglalkoznom, ami itt van, teljes szívből. 

Egy mesebeli, aranyos kis szállásra érünk, ilyen kastélyszerű, egy tó partján, egyszerű, de nagyon rendezett hely. Sajnos sötétben érkezünk meg, de másnap sikerül körülnézni egy kicsit. Tart még a koránkelés a fél-jetlag, ezért reggel 6-kor már a tóparton nézelődöm, napfelkelte, és mindenféle állat hangja, egy óriási béka szegődik társaságomul, először azt hiszem, hogy valami ízléstelen dekoráció, ahogy a műgombák, de nem. Van függőágy, már-már túl jó. A reggeli nagyon egyszerű, házias, nem túl gazdag, de azért kedves, hogy egyáltalán készülnek ilyesmivel. Az fura volt, hogy vacsorára semmit nem lehetett enni itt, maradtak a béna kekszek.

 Már haladunk is tovább,