Tudom, hogy mindenki lusta kattintani, hogy kiderüljön számára néhány tényadat Mongóliáról, ezért eléggé el nem ítélhető módon ide copy-pasteltem a wikipedia legprimitívebb gyorstalpalóját, amelyet egyben spirituális ráhangolódásnak is szánok.
"Mongólia legnagyobb közigazgatási egységei az ajmagok (mongolul: аймаг). Az ajmagok járásokra, vagyis szumokra (mongolul: сум) oszthatók. A főváros, Ulánbátor önálló közigazgatási egységet képez, független Töv ajmagtól. Az országban (Ulánbátor kivételével) 21 ajmag és 315 szum található.
Korábban az ájmag mongolul „törzset”, „törzsszövetséget”, „fejedelemséget” jelentett. A szum „nyilat”, „lövedéket” jelent, emlékeztetve a hajdani katonai felosztásra.
A Csing-dinasztia korában Külső-Mongólia kelet-nyugati irányban volt felosztva Szecen kán, Tüset kán Szajn-nojon kán és Dzaszagt kán között."
(Forrás: Wikipedia)
Remélem most már a felületes szemlélők leléptek és folytathatom teljes nyugalomban útibeszámolómat.
Aki mégis maradt annak minden elismerésem és meleg üdvözletem.
2017.07.30. Távozás Ulánbátorból, letérés a főútról
Eddig nem említettem, de ez az egész egy tíznapos motoros túra valójában, ami ezennel el is kezdődik. A Beyond the Standard, alapvetően komoly, akár extrémnek is mondható, de semmiképpen sem hétköznapi túráiról híres csapattal, összesen hét útitárssal vonulok, ebből öten ülnek motorra, mi hárman pedig egy UAZ-452-ben követjük őket. "Offroad" nyitónapunkon nem igazán hiszem el, hogy ez kivitelezhető lesz, és nem rázódunk mindannyian darabokra a nap végére, a testrészeink felcserélődnek, a vesém helyén lesz az agyam és fordítva, mondjuk ez lehet, hogy észrevétlenül mégiscsak megtörtént.
Az első katartikus élmény, amikor megállunk a semmi közepén egy domboldalon, tényleg sehol_semmi, csak a zöld táj, a távolban állatok legelnek... kiszállok, valami nagyon erős fűszeres csodálatos illat csap meg, azóta se tudtam beazonoítani milyen növény, a többiek szerint leginkább a zsályához hasonlít, de azt nem érzed ennyire intenzíven a levegőben talán.
Két nagyon aranyos mongol kísér és segít bennünket az egész úton, természetesen az UAZ-t is az egyikük vezeti, egészen durva, lenyűgöző rutinnal és vezetéstechnikával a legkülönbözőbb terepeken.
Szóval most itt a semmi közepén megebédelünk, majd továbbmegyünk. Elindulunk-megállunk, nem hiszek a szememnek, folyamatosan változik a táj, hiába a zötykölődés, nem vagyunk rosszul és minden percét élvezem az utazásnak. A motorosok persze úgy elvannak, mint hal a vízben.
Napunk egy nagyobb hegy aljában végződik, újra a "semmi", de közben rájöttem, hogy valójában ez a "valami" közepén, minden tökéletesen érintetlen körülöttünk, sátrat verünk, vacsorázunk, majd nyugovóra térünk.
Másnap továbbállunk, lovak, birkák, kecskék, marhák mindenhol, mellettük temérdek bébiállat, elolvadunk a tisztaságtól és, hogy milyen nagy számban és jól láthatóan nagyszerű közérzettel vannak el errefelé az állatok.
Este egy egészen különleges táborba érkezünk, Khustai Lunoba, este még nem tűnik fel, de másnap reggel már annál inkább, hogy leginkább úgy néz ki, mintha valami dán vidéken (ez az én rögeszmém) lennénk. Mindenki hullafáradt, de végre van zuhany (hidegvíz, ami engem a legkevésbé sem zavar), és mosdó, amelynek a jelentőségét nem lehet eléggé méltatni, pedig ez még csak az út eleje. Egyszerű vacsorát kapunk, általunk francia salátának ismert orosz saláta, káposztasaláta, tészta zöldségekkel, némi (valószínűleg) birkahússal, és ennyi, szerény, de elég.
A reggeli az út során végül ikonikussá váló párbeszéddel indul:
Egyik, amerikai útitársam kérdezi a szerény mongol személyzetet:
