Július 27. IrkutsZk, Sziberia

Fél10-kor ébredek óriási frissességgel, bár mivel csak 10-ig van reggeli minimálisra csökkent az erre fordítható idő, talán nem is baj. Ezek a szállodai reggelik sosem végződnek jól, túlevés miegymás, ismeretlen helyen vagyunk, most ezekre vigyázni kell. Én csakazértis kását eszem, ami persze valójában egy tejbegríz, szóval nem túl nagy komfortzóna kiugrás. 

Összepakolunk, 10-kor indulás a Bajkál tóhoz. Előtte az életünkért küzdve internetezünk, posztolgatunk utolsókat, az előző napi majdnem 18 órányi offline állapot nem játék, kiéheztünk (és még nem is sejtjük mi vár ránk).

Elsőként a  Bajkál Múzeumba érkezünk, ahol a tó mélységéről (legmélyebb pont 1637 m), valamint összetételéről és élővilágáról hallgatunk előadást. A végén 2 labdaszerű fókát látunk úszkálni, úgy tűnik egész jól érzik magukat, bár gondolom nem tudnak túl sokat a kinti világról.

Ezután jön a strand pár percig, 

majd a halpiac, vagyis van ott mindenféle, kukorica, toboz és fenyőmagok óriási mennyiségben (de csak nem akarják normális áron adni), továbbá bajkáli omul nevű hal, amit hosszában szétfeszített változatban, hidegen és melegen füstölve is adnak.

A fotózást önmagában nem szeretik a piacon, jobb, ha azért veszel is valamit. Iszom egy kvaszt, ami később soknak bizonyul, mert igazából jéghidegen jó csak, és itt a 35 fokban ez egy gyorsan múló állapot, úgyhogy le is adom egy idő után az egyik lépcsőn a köz javára (miután egyik kedves utitársam sem fogadja el, átlátva a szabadulási szándékot).

Vissza az autóba, indulunk lanovkázni ("Normafa"), fel egy hegyre, kilátó aztán gyalog le.

Még valami legendás tóból kiálló kőről is mesélnek, de ezeket már csak mértékkel fogadjuk be, nemcsak azért, mert a háttérben pornófilm forgatás van a tengerben,

hanem mert be vagyunk sózva, este vár ránk a nagy út.

 Lezárásként még egy szupermarketben vásárolunk fontos dolgokat az este 9-kor induló transzsziberiai express útra, például találok helyi túrórudit, sokkal menőbb és finomabb, mint nálunk. Van alap csokis borítású, karamellás, ugyanaz a kellemes citromos íz a túróban, jó élmény.

A hotelban egy utolsó internet menet, szakadunk el, utolsó körök, nagy levegő újra, majd iszonyúan felpakolva elindulunk az állomásra.

Két fülkében van a társaság, 36 óra az út, igencsak szűken vagyunk, de a berendezés egészen praktikus sőt kifogástalan.

Gyakorlatilag azonnal nekiállunk átnézni a kajászacskókat (ezeket a helyi szervezőktől kaptuk, akik valamiért vizes virsliket és nyálkás ananászos húsokat tettek nekünk abszolút nem praktikus műanyag dobozokba. De van azért aranyos reggeli pakk is, többféle keksszel és csokival, meg ringló, ami ahogy van meg is rohad másnapra). Nekiállunk enni egyből tehát, ez egy nagyon fontos kezdése az útnak, elvégre magyarok vagyunk, kicsit sajnálom, hogy nincs nálunk egybefasírt vagy rántottcsirke. 

Utána sörrel/borral koccintás, majd az egyik mongol szomszéd átjön a fülkénkbe, kedvesen befogadjuk, de néhány óra múlva megbánjuk kissé, mert nem tágít sehogysem. Úgy ítéljük meg, hogy kultúrális különbség az oka a kialakult helyzetnek, de a csapat józan ésszel rendelkező tagjai azt mondják, hogy semmilyen kultúrában nem ragadsz a másikra öt órán keresztül, miután megismerted, akkor sem, ha ingyen whiskeyvel kápráztat el.

Vegül vagy hajnali 3 óra, mire elalszunk, eleinte nem nagyon sikerül, utána pedig kissé nehezen jön álom a szememre, a vonatban zakatolás elringat, de közben fel is ébreszt időnként, végül azért jól alszom.

 A másnap aktívan zajlik a vonaton, megállunk, kiszállunk, visszaszállunk, persze sehol nem tudjuk pontosan, hogy mennyi időnk van, kicsit fél az ember mindig, hogy csak integethet a vonat után, ami persze nem vicc, sőt para (elsősorban nekem).

A szibériai-mongol határon összesen öt órát várakozunk, de igyekszünk azért aktívan tölteni, a mosdókból jéghideg víz jön, ezt külön érdemes megjegyezni, de a hőségben nagyon jól jön.

Újra este a vonaton és hamar visszavonul mindenki, én csak hallgatom órákon keresztül, ahogy a hatvanhárom vonatkocsit egyenként rácsatolják a vonatra, valamennyi földrengésszerű - és akkor még érthetetlen - élmény, de nem félek egy percig sem, intenzív hatások, végül azért csak elalszom, reggel 6-kor pedig űrbéli táj vesz körül, megérkeztünk  Ulanbator külvárosába.

2017.07.29. Érkezés Ulanbatorba
Vége a transzsziberiai útnak, 36 óra elrepült.

El se hisszük, hogy ez már az ulanbatori állomás, reggel 6 óra van, érdekes mennyiségeket és minőségeket aludtunk furcsa időpontokban, a jetlag és a felelőtlen fennmaradások között lavírozva.

Két kedves taxis elvisz bennünket a 2 percre lévő szállodába, természetesen kihasználva azonnal, hogy egyelőre fogalmunk sincs a helyi árakról, minden elismerésem, ugyanakkor megerősít abban, hogy nemcsak budapesti jelenség a taxis hiéna, azért nem volt nagyon durva lehúzás, csak közepes.

Néhány óra délelőtti csendespihenő, azaz magyar idő szerinti alvás majd bevonolunk a városba, A pénzváltás csak pár órát vesz igénybe, némi tanacstalan mászkálás után pedig elmegyünk egy hotpot helyre, amiről jelenleg azt gondolom, hogy szentségtörés vagy sem, nem az én műfajom, de majd ha jobban megismerem a készítsd magadnak pontos elveit az ázsiai konyhában, akkor majd megszeretem. 

Ezután egy buddhista templomot megnézünk, ahol lehúz egy szerzetes + 1000 helyi pénzre a nagy pénzváltás visszaadás procedúra során, mindegy nem sok, ezzel szerintem meg is váltom az egész utat, mert végül sehol máshol ilyen jellegű probléma nem adódik. 

Ulanbator utcait felfedezzük, nekem tetszik, magyar kávézót is találtunk, ami sajnos tönkrement, főtér, béna kávézó wifivel, egymás elhagyása, majd felmegyünk a Zaisan Memorialba, ez nagyon jó program.

Taxival vissza a szállodába, kis aklimatizálódás és újra belevetjük magunkat az élményekbe, egy utca fesztiválba botlunk, minden van: street food kánaán, zenés-táncos mulatság, DJ, szürreális spinning bemutató az utcán (akkor még nem tudtam, hogy a következő héten itthon is lesz ilyen a Szabadság-hídon), belevágok a sűrűjébe, az egyik helyen már  kecskét is eszem, vodkát is fogyasztok mindvégig szem előtt tartva az egyik legfontosabb utazás előtt kapott instrukciót, hogy "ne becsüljük alá a vodka hatását". 

 Az est folyamán a csapat egy része ún silent discóban szórakozik, én pedig elmegyek inkább a szállodába, bár akkor még azt gondolom, hogy másnap lehet aludni a kisbuszban, amivel megkezdjük a mongol vidéken történő időnként teljesen nomád és szuper OFFLINE utazást.