Egész kellemesen ébredek, most már tényleg átálltam, de a délelőtt reményvesztetten telik, egyrészt otthoni fázás okán, másrészt pedig mert fogalmam sincs, hogy lesz a jelenlegi helyzetből bármilyen eredmény. A feladáson gondolkodom egészen komolyan, ízlelgetem az érzést, átélem, de igazából nem olyan szörnyű, ez is egy helyzet, a világ nem dől össze az biztos, de összességében nem túl kellemes gondolat. Végiggondolni mégis valahogy felszabadító, mindenesetre haladok tovább az úton. 

Beérek Brooklynba ismét, van egy találkozóm a Cheeseshopban, belépek és Cure fogad, kérek egy grillezett sajtos szendvicset, plusz avokadóval, meg egy kávét, jön Fred, egy fantasztikus New York-i ázsiai fickó, aki azonnal a tettek mezejére lép, tök véletlenül kiderül, hogy a barátja is magyar származású és már visz is az őrült, szakadt autójával tovább, de még közben két Cure szám lemegy, valahogy azt érzem beindulnak mégis a dolgok, megérkezünk egy elképesztő épületbe, ahol olyan vasliften megyünk fel az emeletre, amilyet tényleg csak a filmekben láttam, az ajtajuk mellett pedig fotókon a Kék Bársonyből (kedvenc filmem) jelenetek, hihetetlen érzés.

A barátai egy jófej pár, nagyon durva őrült lakásban laknak, kifaggatnak az egész fesztiválról részletesen, mindenkinek jár az agya, hogyan tud bekapcsolódni, ez itt az egyik legaktívabb, leghatékonyabb másfél óra, amióta itt vagyok New Yorkban. 

Végül távozom, Brooklyn zsidónegyedében vagyok, egy süteményes bolt előtt telefonálok egy órát, közben kijön egy néni, hogy munkát keresek-e, ha pedig nem, akkor van-e barátom, aki munkát keres, hát öö, nem is tudom, azért elgondolkodom, de inkább csak veszek náluk sütit meg kávét, egyébként nagyon finom mindkettő és én el vagyok látva egész délutánra, mindezt 5 dollárból.

Haladok tovább, a BLK vizet be kell szereznem, szóval Brooklyn valami nagyon távoli szegletébe, egy egészségboltba elgyalogolok, és egy egészen kicsi boltban meg is találom végre a cuccot, végre beszereztem, fontos szakmai lépés, persze nem számítok rá, hogy reagálnak a rendkívül körmönfont megkeresésemre, mely egy instagram posztot követő azonnali direkt üzenet formájában zajlik.

Aztán fura subway járatokon bevergődöm East Village-be, a Katz közelében, nevezett Ludlow Coffee Shopban megállapodom, ahol ezeket a sorokat írom, és igyekszem tolerálni az ordító Amy Winehouse-t és a szembenülő, ujjaikat ropogtató hipster fiatalembereket (mindkettő külön-külön ezt csinálja, pedig nem is együtt vannak).