Kicsit tétován vágok neki a városnak újra és újra, egész jó idő van, szóval irány a Bryant Park, néhány telefon, majd szórólapokat ejtek el itt és ott, óvatosan, átgondoltan, mondhatnám sunyin a jó ízlés határain belül. Nyomom, amit kell, azaz nyomnám, de nehezen megy, minden akadályba ütközik, nem nagyon akarják, csak kevesen, mondjuk azért vannak páran.
Kimegyek Brooklynba kicsit értelmetlenül a Mia’s Brooklyn Bakerybe, jók a süteményeik, de nem találok koncepcióba illőt, most inkább csak egy spenótos-fetás pitét eszem. Leülök, tolják az arcomba a légkondit és kapok kedvesen egy nagy pohár jeges vizet is. Kipakolnám a munkaeszközöket és berendezkednék, de a jeges levegőn túl belémhasít, hogy otthon hagytam a konnektor átalakítómat és a powerbankemet is, szóval ha nem vigyázok itt leszek magamra utalva, elhagyva, se internet, se áram, csak lemerültség és kimerültség. Fatális hiba, a laptopom pedig valamitől már most bekapcsolhatatlanra lemerült. Visszaszámlálás, gyors kalkuláció, emergency, a telefonom 28%-on, delután 5 van és ugye este fél10-ig vagyok a városban, addig nem szűnhetek meg. Van egy tartalék telefonom is szerencsére, a magyar, ami viszont 96%on tartva magát büszkén előkerül, ezzel átvészelem a napot, egyébként meglepően sok helyen van már wifi, aluljárókban, itt-ott. Brooklynban kicsit ügyetlenkedem majd visszaindukok a 2nd Avenuere, ahol egy klubban találkozom a nagybátyámékkal.
Kiváló standup sorozatot nézek, pontosabban 10-15 értelmiségi New York-i arc felolvassa a saját írását, egészen különleges élmény, leszámítva, hogy megint egyenesen a pofámba fújnak egy mínusz öt fokos "légkondícionálást", de szerencsére a mellettem ülő lány is szétfagy, úgyhogy a szünet utánra normalizáltatjuk a helyzetet.
Nincs más hátra, mint távozni, fél 9, de átérek időben a buszpályaudvarra.
Másnap a Wall Streeten kezdek,
de csak mert így egyszerűbb, majd irány Brooklyn, ahol 2-kor van egy találkozóm, kissé zizi vagyok, zenét hallgatok, nyitott terepen megy a metró, nagyon jó, Brooklyn legbrooklynabb bugyrában lerak, próbálok haladni, de szinte száz százalékos biztonsággal, mindig az ellenkező irányba indulok, mint kéne. A Freeholdban van a találkozóm, eléggé posh hely, odafelé azért igyekszem hasznossá tenni minden métert, matricákat és plakátokat rakosgatok, nemcsak a méterek, a percek is számítanak.
A Freeholdban dolgozunk 2-3 órát, majd átmegyünk egy rooftop bárba, de nem tudom minek, amikor engem ezek nem nagyon érdekelnek, mindenesetre szocializálódom, így fogom fel, iszom is egy koktélt, nem is olyan rossz, mint amilyenre számítok a flegma bártenderek alapján.
Aztán hirtelen távozni kell, irány haza, robogok, de megint mindenhová az ellenkező irányba indulok és haladok, ez van megírva, és ez már csak így megy.
Ismét egy új nap, valamiért megint kicsit nehezebb alvás után, sűrű felhős égben megyek be a városba, korábban, mint máskor, van egy találkozónk 11 után nem sokkal, előtte veszünk egy salátát a Sweet Greenben jól néz ki a hely, zöldségek mindenhol, fotózom, de kikopognak és rámszólnak, hogy ne! Ezt nem hiszem el, milyen privát fotóterror van itt mindenhol, komolyan ellopom a hülye zöldségeiket, ha lefotózom? Miért nem fotózhatom le? Na jó, valahol megértem, ha mindenki fotózna, hová lenne ez a világ?
Mindegy választok valami superbowlt, ami összepacsmagolnak a végére, persze így majd biztos finomabb, meg összeáll, de csak később eszem meg, a megbeszélés után, lemegyek a vízhez és leülök a lépcsőre beilleszkedve a társadalomba, majd továbbállok a wall streeti LPQ (Le Pain de Quotidien)be, találok egy ideális sarkot és vagy 4 órán át dolgozom intenzíven. 18:15-re el kell mennem a Union Squarre, a téren árusok, junkiek, úgymond érdekes karakterek, ismét a Think Caféba megyek, átbeszéljük a dolgokat, nem sokat várok az egésztől, üres fecsegésnek érzem.
Csütörtökön megyek be utoljára a városba úgy értem a héten, vagyis most úgy néz ki, a Dean and Delucában kezdek egy Brooklyn Black Out csokitortával, a pénztárnál mindegyik bankkártyám felmondja a szolgálatot, ilyen ez a nap, de aztán mégis sikerül. Itt még dolgozom pár órát bár nincs wifi, és történik egy-két de nem több jó dolog is, nagyrészt azonban el vagyok keseredve, mert a helyszínünk nem támogató már megint, ezt kifogjuk mindig, mindezt úgy, hogy egy rakás pénzt fizetünk folyton. Ezután nekivágok és kimegyek Queensbe, nem nagy ügy, 8-10 megálló, megnézem a híres Sugar and Water donut helyet és nem is bánom meg, rendkívül kedvesek, veszek néhány fánkot ajándékba, majd kapok egyet pluszba, merthogy lássuk mit választanék, ha nem lenne semmi csokoládés. Ráadásul nem is fánk ez, hanem cronut, azaz doissant, nevetséges, nem lehet a cronut szót használni. 
Vagyis persze ez is biztos érthető, most komolyan mindenki cronutozna, akkor ki menne a Dominique Ansel bakerybe? Bár így se megyek. Talán ha lenne itt-ott cronut, akkor elmennék mégis, hogy náluk is egyek, mert az az igazán jó, mint tudjuk.
Vagyis persze ez is biztos érthető, most komolyan mindenki cronutozna, akkor ki menne a Dominique Ansel bakerybe? Bár így se megyek. Talán ha lenne itt-ott cronut, akkor elmennék mégis, hogy náluk is egyek, mert az az igazán jó, mint tudjuk. Beülök egy bageleshez még, és egész napra elegendő kalóriát magamba tömök, de alapvetően nem bánom meg, mert nagyon finom és hát úgyis folyamatosan úton vagyok, jövök-megyek.
Délután 6-ra egy kiállítás megnyitóra kell mennem a Guggenheim közelében, gyalog megyek fel vagy 40 utcát, kellemes, a végére kicsit leharcolódom megint lélekben, de elhessegetem a dolgokat, és felemelt fejjel körülnézek. A kiállítás érdekes és kellemes, zárt társadalom, értelmiségi New York, pont, mint otthon amúgy.
Azért gyorsan eljövök, vissza gyalog ismét, irányba veszem a 42. utcát, az aluljáróban azonban rabul ejt egy csodálatos előadás, azóta is a hatása alatt vagyok,
majd a szokásos kőbányai talponálló hangulatú starbucksba beülök és ennyi volt a nap.
