A szombat ugyebár speciális nap itt Tel Avivban, péntek délután csapódnak a redőnyök és zár be minden, de igazából kicsit városrészfüggő is, mert a tengerpart környékén rengeteg bár nyitva és hatalmas társaságok üldögélnek és iszogatnak, szórakoznak. 

Reggel fogom magam és kimegyek futni a tengerpartra, nem is hiszem el mennyire lelkiismeretes vagyok, egyébként annak ellenére, hogy a nép viszont kivonult és sétálgat, szóval némileg kerülgetni kell őket, egész kellemes szóval ez most nem zavar. 20 perc futás összesen, majd valamint torna, és újjászületve visszatérek. Ha nem bújkálna bennem hetek óta ez a hülye téli megfázás, torokfájás, ilyen kitörni és legyőzni képtelen formában, akkor azt mondanám tényleg remekül érzem magam, de ez nem így van, mert a jégverem lakás újra és újra próbára teszi az immunrendszeremet. Azért van hideg, mert a lakásokban nem fűtenek, vagy csak nagyon bénán, mondjuk van egy légkondi, amit meleg levegőre lehet állítani és ennyi. Arra az egy hónap télre minek is. Végülis nem kalibrálhatják arra a várost, hogy én pont ekkor jövök ki. 

Ezután séta, kávé, nézelődés, ebédvásárlás, majd elmegyünk újra a házi garázsvásárba, a város másik végébe, és aztán ott is töltjük a szombat estét, ilyen magunk generálta szolid házibuliban. 

Másnap a vasárnap ismét futással kezdődik, ezúttal üres a part, mert itt a vasárnap munkanap. Kimegyek a Carmel piacra, ahol az emberben tudatosul mennyire béna helyen tengeti élete nagy részét, miközben ilyen alapanyagok, zöldségek, fűszerek is játszhatnák a főszerepet.

Meglátjuk, majd mire jutunk. Egy autentikus venezuelai street foodosnál letolok egy ilyen gluténmentes kukoricalisztes-csirkés valamit, amúgy nagyon finom, megcsodálom a félig megpucolt gránátalmából kirakott falat és aztán húzok tovább a találkozóimra. 

Egészen alternatív programban van részem ezután, a Dizengoff toronyba felmászunk spontán egy kávéval a kezünkben és ott megcsodálhatom a kilátást egész Tel Avivra. Nem vagyok kifejezetten egy kilátás-fetisiszta, de ez tényleg menő. 

Utána hazatérek, próbálok nem lebetegedni, befűtök, de az meg kifújja a szemem, a következő találkozóm pedig este fél10-kor van, mégpedig hivatalos meeting, igen, vasárnap este. Naivan beállok egy buszmegállóba és várom a buszt, fél óra után feladom és irány a taxi, egy Grinberg nevű helyen van a megbeszélés, hát ez most kivételesen nem lett a kedvencem.

Hazatérés után, hogy finoman fogalmazzak kissé kutyául érzem magam, fázom, fáj a torkom, fáradt vagyok, ilyenkor persze az elalvási procedúra is nehezebb.