Egyre szégyenteljesebbnek tűnik az eddig elfogadott szürreális reggelizőhely, tényleg borzasztó dolgokat eszem és iszom ott, a döntés pedig nagyjából 20-25 percet vesz igénybe, hogy melyik rózsaszín, fehér vagy más színű űrlényt válasszam. A teában főtt tojás pedig bárhogy erőltetetem nem tűnik nap mint nap komfortos megoldásnak. 

Így az egyik reggelink után sunyin eloldalgok egy új helyre, amelyre eddig senki nem volt hajlandó eljönni velem, és egy korlátolt európai számára a turista létből kiszakadva, a hétköznapok szintjén is értelmezhető reggeliző kánaánt találok, Wagas, nagyon jó kávé, szendvicsek, befogadható típusú ételek és italok, reggelire pont jó. Most csak egy kávét iszom. 

A koradélutáni munkakezdés előtt viszont egy igazi feketepályás autentikus, a legkevésbé sem barátságos kínai éttermbe ugrunk be, szokásos ötlet és időhiánnyal küzdve, már előre félek, mint fogunk viszontlátni a tányéron, mert, hogy a képeken sugallmazott ételekkel általában nincs köszönőviszonyban sem az, amit végül kapsz. Most azonban szerencsénk van és egy kiváló mogyorós csirkét eszünk, a hozzáadott színtelen levet a magyar ember próbálja feldobni az erőspistának betudható itteni chilis-szezámos pasztával, egy kis barnás ecettel, de kiderül, hogy a színtelen formában még elviselhető íz ezekkel megbolondítva ehetetlenné válik. 

Viszont továbbra is jól megy a közeg befogadása, metrón, utcán, üzletekben, nézek, figyelek, látok, érzek, és szinte 100 százalékig jó érzéseim vannak csak, imádom a sok újdonságot és furcsaságot. 

Másnap a szinte rutinná vált program mellett délután szerencsém van és nyitva találom a bárt, ahol fekete Kraken rumos fagyit lehet kapni, ki is kérek egy adaggal, nagyon kellemes, még ha rá is folyik a kezemre útközben a fekete massza.

A metrón nem azt mondom, hogy sokan, hanem egyszerűen mindenki 100-ból 100 ember, korosztálytól függetlenül a kisebb-nagyobb mobilját nézi meredten, ilyenkor egyenként végignézem mi-mindent néznek, persze a privát szférájuk durva megsértése nélkül, videók, játékok, hírek - most ezzel tudom, hogy nem mondtam túl sok érdekességet.  

Este az eddigi legjobb éttermet megtaláljuk, 我是主饺 Jiaozi In Spotlights, ahol tényleg minden fogás kiváló, a környezet is szép és tiszta.

Alapvetően egész jól kialakított rutinok mentén zajlanak a napjaink, de pénteken aztán a tettek mezejére lépek és Jing'an Sculpture Parkba elmegyek még délelőtt, hogy megnézzem az ott található megfelelően furcsának ígért szobrokat, majd fél óra gyaloglás után el is jutok, kicsit rögös úton, partmenti épitkezéseken átverekedve magam. A modern művészeti szobrok vegyes érzéseket váltanak ki belőlem, természetesen érdekesnek találom őket elsorban, de nem állítom, hogy mindent értenék belőlük. A híres, és éppen a mai napon itt Shanghaiban felállított Selfportrait of a Dreamer fehér széken lebegő űrhajóssal egyébként egész jól tudok azonosulni, de például az újrahasznosított biciklialkatrészekből kreált viziszobrokon még egy kicsit gondolkodonom kell. Az élményeket nincs időm elmélyülten feldolgozni, mert mennem kell dolgozni, viszont beülök az immáron kedvenc kávézómba és egy sütivel lefojtva ki is pipálom az ebédet, majd amikor végzek a munkával, hazafelé mint egy gyerek szabadon mászkálok, ide-oda, letérek az útról, kikerülöm a jól bevált utszakaszokat, berohanok a Prada feliratú luxusplázába és kifigyelem az aktuális luxustrendeket. Előtte elhaladok egy bár előtt ahová behívnak, kapok egy finom jázminteát, nagyon kedvesek és jól érzem magam, hazafelé pedig még a metró melletti szupermarket is beszippant, ahol végre normális gyümölcsöket és zöldségeket találok és mindenből végre nagyon jót, mert errefelé, ahol a szállás van én nem találtam eddig normális boltot, bár tény, hogy mindig ugyanabban az óriásháztömbben körözünk, legalábbis én így élem meg.

Este egy új salátáshelyet kipróbálunk, hideg tészta és zöldségek, teljesen elégedett vagyok vele. 

Szombaton nekivágok újra a nagyvilágnak és elmetrózom a Shanghai Jewish Museumba.