Arra az elhatározásra jutottam, hogy az egész úton átadom magam az elfogadásnak és megpróbálom óvatosan, de azért nem túl nem mélyeket lélegezve magamba szívni a várost.

16 napra megyek Shanghaiba, az út kevésbé a kikapcsolódásról, mint inkább a munkáról fog szólni, de most próbálok időt szánni a közegre is, szocializálódni, megérteni, beleolvadni, megszeretni, elfogadtatni magam. A kalandok nem kímélnek, ha akarom, ha nem, talán jobb is így. 

 Valamiért kivételesen hosszúnak tűnik az utazás, bár azt hittem hatékony útvonalat választottam: Budapest - Doha, Quatar - Shanghai, az átszállás csak három óra, azaz nettó másfél, mire egyik pontról a másikra átértünk. Az átszállásra történő várakozásnál az első súlyosabb álmossághullám már utolér, mondjuk ekkor már 6-7 órája utazunk, az út felénél sem járva. 

A repülőben az ablak mellé kerülök, aminek a nyilvánvaló előnyein túl az volt a hátránya, hogy gyakorlatilag 9 órára beszorultok egy 40 négyzetcentiméteres helyre, és csak rendkívül kínos körülmények között lehetett kikéredzkedni a mosdóba, a tőlem megszokott minimum óránként felállást, idétlen tornamutatványokat, nyújtózást és egyebeket hanyagolni kell. Végül azért megérkezünk.

Ahogy a reptérről tartunk befelé taxival a nappali fény délután fél 6 körül átmegy gyorsan és határozottan estébe, a naplementét szinte átugorva. 

Sikerül a szállást elfoglalni, valami véletlen folytán egy hihetetlen lakosztályban töltök egy estét, de ha valaki nagyon irigykedne esetleg, közben jéghidegre van klimatizálva a szoba, nem lehet semmit tenni ellene, azt a magyarázatot adják, hogy mert az épület tetején van ez a szoba, egészen pontosan a 28. emeleten. Nagyon aranyosan és segítőkészen bánnak velem, körülbelül négyszer járnak a szobámban különböző emberek, hol amiatt, mert a függöny nem záródik és érzem, hogy 36 óra nem alvás után akár kritikus is lehet egy túl korai napfelte bevállalása függöny nélkül, valamint hoznak valami szó szerint kizárólag lélek melegítőt, mert az a fűtőtest, amit beraknak a szobámba gondoskodóan az csak nagyon-nagyon pici és jelképes meleget ad csak ki magából.

Sikerül aludnom legalább hat órát, ha jól számolom, úgyhogy számomra egészen más állapotban indul a reggel, ezt egyébként nagyon szeretem a teljes leharcoltságig fajuló jetlegből építkező első reggelt, bár még szó sincs arról, hogy átálltam volna, egyszerűen ez a hat óra aranyat ért. 

A szálloda reggelizőjében fantasztikusan építő reggelit veszek magamhoz, utána pedig feltöltődve vágok neki az első Shanghai-i napnak, elsősorban munka jön, egy itteni ügynökséghez megyünk egyeztetni a francia negyedbe. 

A taxi megérkezik és zökkenőmentesen haladunk, a francia negyed nagyon szép, platánfák, parkok, kávézók, de az ügynökség is valami elképesztően menő házban van, inspiratív, jó környezet. 

Utána visszatérünk és véglegesítjük a szállásunkat a következő 15 napra is, egy gonddal kevesebb, bár majdnem egy órába telik az alkudozás, majd egy újabb egy órába a pénzváltás, és megint egy újabb órába a kifizetés, deposit és hasonlók. 

Furcsa így a kettős idősíkban mozogni, mert otthon még csak dél körül van, és én ugye ott is élek és dolgozom, tehát a nap teendői számomra duplázódnak.  

Próbálkozunk az estét egy jófajta kifőzdével lezárni, és egy rendkívül autentikus, sajátos ízvilágú, nagyon kínai étteremre bukkanunk, a kapott étel pusztán a belémkódolt korlátoltság miatt számomra megint kompromisszumos, de majd egyszer eljön az én időm, már érzem. Visszatéréskor látom, hogy a szállodaszobám ajtaját sikerült félig nyitva hagynom, de megúsztam káresemény nélkül.

Ilyenkor persze van egy furcsa aggodalom az emberben, hogy ma éjszaka vajon mi lesz, hogyan fogok aludni, hát meglátjuk mit dob a gép, szerintem is túl szép lenne, ha simán végigaludnám, de miért is ne lehetne az?