Brooklyn felé veszem újra az irányt, megnézem az előre kinézett Dumbo Flea helyi piac kínálatát.
A subway már szinte rutin, persze mindig bemondanak valamit, ami elsőre ijesztőnek hangzik, pl. Hölgyeim és Uraim, sajnos űrlénytámadás történt a felszínen, elnézést a kellemetlenségért, 10 percet várakoznunk kell.

Ma valamiért óriási méretű emberek ülnek körülöttem, illetve egy fickó fennhangon rappel egy sarokban, de nem úgy tűnik, hogy fizetséget várna cserébe.

A Clark Streeten kell leszállni, a Brooklyn Bridge közelében, ismeretlen okból csak lifttel lehet felmenni, úgyhogy beszállunk ötvenen, végülis így változatosabb. Ki tudja, hová visz a lift, de mondjuk nem is firtatjuk.

Az odafelé vezető út érdekesebbnek bizonyul, mint maga a piac, szokásos street food és bolhapiac jelleg uralkodik, tiszta Budapest vagy fordítva, menő azért. A fotózás tiltása felirat az egyik standnál viszont igen rosszul esik, úgyhogy gyorsan átugrom a használt dobókockákat, kulcsokat, és rozsdás betűket árusító kiállítókat és továbbhaladok.

Igazság szerint van egy találkozóm 13:30-kor a Bedford Streetnél, ami már Williamsburg és ugyan Brooklyn, de nagyon máshol van, és igencsak kicsúsztam az időből. A telefonom eltünteti a korábban megtervezett útvonalat, ezért szinte pánikhangulatban keresek wifit, hogy mégis merre kell menni. Teszek egy próbát, megpróbálok rájönni a York St-i metróállomáson saját kútfőből, térkép alapján, hogy kell menni, de nem megy, feladom. Visszasietek egy étterembe, ahol egy drága, de tökéletesen ízetlen teáért cserébe kapok internetelérést, elvonulnak a felhők, sínen vagyok ismét..

Juliette
Ilyenkor brunchra menni életveszély, ugyanis mindenki ilyenkor megy. Eredetileg a House of Small Wonder a terv, de a Juliette-ben találunk helyet. Valami polip ételt rendelek és bizakodva nézem a szomszédos asztalokhoz érkező költeményeket, de nekem csak egy nyomi szószban úszó izé érkezik, viszont szerencsére nagyon finom, úgyhogy nem csalódom, sokat enni pedig nem is tudok. Mivel csak a tetőn van hely, viszont napernyő már nem jut, végig a napon ülünk, ezért komoly kihívás az ebéd.

Toby's
Ha már erre jártam, muszáj tiszteletemet tennem New York (legalábbis két éve) legjobb kávézójában. Fantasztikus kávét kapunk, tele van a hely, viszont számomra egyre sürgetőbb a konnektorkérdés, mégsem merülhetek le, magamra maradva a nagyvilágban. A Toby's-ban egyetlen konnektor sincs, a rohadt hipsztert ugye ne itt egye a fene a macbookjával. Gyorsan kikeresek egy megbízható Starbucksot, ahol négy szemüveges-szakállas-macbookos lába alá bekéredzkedve, félig fekve töltőre teszem a telefont, a pultnál pedig addig kérek egy coldbrew-t is az illendőség kedvéért. Egyébként nagyon finom, és úgy látom, ez valami special edition Starbucks, mert valami reserved speciális, menő műanyagpohárba kapom a kávét, bele se tudom nyomni a szívószálat, annyira cool, el is teszem emlékbe. Távolról figyelem csak szegény telefonomat a földön az egyik lakkozott fatörzs-asztal mellől, ahogy próbál ötről a hatra jutni, viszont ilyen lenyűgözően menő olvasgató, kávézgató, laptopozó, zenét hallgató hipszteráradatot rég láttam (ezek visszatértek az újhullámos wifimentes sznobériából az életbe, ahol ellátják őket szeretettel, wifiel és konnektorokkal), érzem, hogy az emberi lét egyik legmagasabb még számomra érthető kasztjában potyautaskodom, ügyetlen kelet-európai fejjel aggódva, hogy tényleg tölt-e az a nyamvadék telefon, bár közben némileg intelligens pofájú kávéivással próbálom oldani a benyomást.

Gyorsan betáplálom a következő állomást, de előtte - "ha már itt vagyok alapon" szintén - a Brooklyn Bakerybe is beugrom (régi kedvenc szintén), veszek két méregdrága süteményt, az egyik valami teljes értelmetlenség "magic bar". A helyen egy lány feltűnően cseveg erőltetett francia akcentussal, de amikor elfeledkezik magáról, harsány amerikai stílusra vált, szerintem próbált francia akcentus órákat venni valahol.

Most viszont már tényleg haladok tovább, a Roosevelt Islandre megyek, egyéb ügyeimet intézendő.

Hazafelé pokoli út vezet, mit keresnek ezek ennyien vasárnap este a metrón, de ugye nem érdekli őket a fejemen ülő kérdőjel. Kissé meg vagyok pakolva, úgyhogy nehezebben megy a gyorsütemű vonulás egyik vonalról a másikra. Valahol a 42. utca magasságában, a Bryant Parknál ki is dob a térkép a subwayből, hogy a Times Square-t megcsodálhassam mégis sötétedésben, ugyanis onnan indul az én járatom, de az immár hazafelé.

Nehéz hetünk volt, de a következő még nehezebb lesz, hiszen pénteken óriási kávé show vár coffein-halállal megfűszerezve, szombaton pedig nagy tengerentúli útra kelés várható (a halál után).