Napok óta kísértett ez a Blatage fekete-fehér kávézó, de valahogy ellentmondásos információk vannak a térképen.
Viszont ma mégis elhatároztam, hogy elmegyek oda, hiába az elrettentő útvonal, az egyik például egy vonat lenne, ráadásul többféle címet írt a térkép, ezek közül az egyik a folyó közepén van a vízben, annak nem dőlök be.
A három átszállásos metróvonalat választom, megyek rendületlenül, mint kés a vajban, csak előre. Kínai kollégám még odabökte búcsúzóul, hogy: “nem ott van”, de én csak annyit mondtam, jó akkor köszi, és magamban tudtam, hogy nem baj, úgyis ott van, majd én azt megtalálom.
Kőbányai lakótelepszerű negyedben szállok ki a sok-sok átszállás után, elhatározásom soha nem volt még ennyire szilárd. Másfél kilométert kell még gyalogolni, nem baj, közben érdekes bádogviskók mellett haladok el, errefelé páran nemet mondtak a civilizáció csalóka hívószavára.
Lassan megérkezem, persze sehol semmi, nézegetem a gyanúsan menő helyeket, van valami Waterhouse szuperdesignos fogalmamsincsmi, nem tudom eldönteni, hogy ez egy fürdő vagy fürdőszobakellék bolt, mindenesetre bemegyek és a rendkívül trendi ám legkevésbé sem segítőkész pultosnak felteszem a kérdést, hogy hová tette a fekete-fehér kávézómat.
"Itt nem volt ilyen és most sincs" mondja valamilyen nyelven gesztusokkal, majd hozzáteszi vigasztalólag, hogy sok étterem bezárt errefelé.
Tanácstalanul állok, képzeletbeli ballonkabátommal a karomon, majd megszégyenülve visszafordulok és bár próbálok "nem baj, erre is jártam legalább" hangulatban visszatornázni magam a korábbi tettrekész hangulatba, de nem nagyon megy. Betérek egy gyümölcsöshöz, ahol veszek egy ilyen vegyes gyümölcsválogatást, de hiába az egzotikus felszín, 3-4 falat után 80%-ban kizárólag primitív sárgadinnye van benne, ez itt már annyira közönséges gyümölcs, hogy érdemes tömőanyagnak használni.
Fogy az idő, és a fejemben egyre élesebben előjön a két nappal ezelőtt látott rókamintás pulóver, amellyel most majd megvigasztalom magam, de persze minden metróból valami rossz kijáraton jövök ki, amit egyébként megszoktam és nulla feszültséget okoz, most csak a további időveszteség zavar, meg, ami azt illeti kicsit kezdek elfáradni is, végülis 3 órája mászkálok megkergülten a városban mindenféle értelmetlen céloktól vezérelve.
A rókás pulóvert végül nem tűnik mégsem olyan jónak, úgyhogy otthagyom, viszont még mielőtt a munkába térnék, ennék gyorsan valamit a fantasztikus foodcourtban, amit találtam két napja, most hirtelen értelmetlen zsibongó káoszként fogad, ha nincs időd, itt nem lehet dönteni, a bundázott rákkal próbálom megúszni a döntést és olyan is lesz az eredmény 90% bunda, 10 % rák páncéllal és fejjel benne, lehetetlen elfogyasztani normálisan, felmerül a gyanú, hogy esetleg páncéllal kéne? Megpróbálom, de kis híjján megfulladok, úgy érzem magam, mint Mr. Bean, annak is volt valami jelenete, hogy héjjastúl evett meg valami egzotikus lényt, de én ennyire nem lehetek béna. Dehogynem. Ezután már csak sodródás az eseményekkel, ügyetlen eljutás A-ból B-be, ilyen csak ez a nap.
