Ittlétem továbbra is a másik oldalra történő átjutási kísérletekre korlátozódik, viszont a körülöttem lévő néhány száz métert egész jól kezdem megismerni. Ha belegondolok az aktuális közvetlen környezetben való elmélyülés ugyanolyan érdekes tud lenni, mintha fel-alá rohangálnék a városban. 

Ne feledjük továbbra sem, hogy az egyik munkámból kifolyólag juthattam most el ide, ezért itt nem igazán a városnézésről szólnak a napok, egy-két pillanatot igyekszem azért elkapni a város életéből is.

Peking nem igazán turistabarát hely, amivel nekem semmi problémám nincs, viszont a pénzváltás például nem egyszerű dolog. Mivel ilyen gondok miatt nem vagyok képes egy percet sem aggódni, találtam egy automatát, ami egyébként fennhangon angolul magyarázta mit csináljak, kicsit talán túlzásnak is éreztem, főleg, amikor ordította, hogy akkor most adjam meg a pinkódomat stb., de persze nem lett semmi baj. Alapvetően biztonságban érzem magam, helyi barátunk mondta, hogy azóta nincsenek rablások, amióta nincs is az embereknél készpénz, hála az online fizetési lehetőségeknek. Szóval kivettem pénzt és elmentem a boltba, egészen pontosan először elmentem naivan a boltba, kiválasztottam a három legfeleslegesebb furcsaságot, mogyorós-diós italt (ez nagyon finomnak bizonyult), egy csomag kesudiót, egy csomag szárított papayát, valamint egy eléggé szürreális szettet, amiről azt hittem, hogy a kesudió eredeti változata héjjal, de nem, valami édes szivacsos izében, na szóval a lényeg, hogy a boltban csak néztek rám, hogy kártyával akarok fizetni, szóval eloldalogtam inkább készpénzt szerezni és rendeztem szépen a felhalmozott tartozást, valamint elhoztam az árut. 

Belevágván már itt és most a harmadik napba, lezajlott a kiállítás első napja, erről néhány szót: a Body Honey, amúgy magyar, de kizárólag kínai piacra koncentráló márka képviseletében töltünk itt néhány napot, ebből 3 napot a 2018 The 32th Beijng Beauty Expo (Spring) eseményen, ami egyébként egy elég komoly vásár, hatalmas, profi standokkal, a miénk kissé kézműves-jellegű, de azért egész jól összeraktuk hirtelen, a termék egyébként nagyon jó, és a kínaiak imádják, folyamatosan tolongtak a pultunknál, én csak, mint koncepcionális, de egyben - kínai nyelvtudás hiányában - háttérmunkás, díszlettervező és gyártásvezető szerepkörben vagyok, a tervezésből kevésbé tudtam kivenni a részem, nemcsak mert nem volt semmilyen tervezés, hanem, mert nem is tudtam arról, hogy mit kell tervezni, bár e kettő közel ugyanaz. A kiállításon néhányszor körbementem és egyszerűen imádom ezt az érzést, hogy én vagyok nemcsak a városrész, de a vásár csoda unikornisa is, az egyetlen nem ázsiai fejű nő, iszonyú aranyos szépséges kínai nők néznek rám csodálkozva, és ha rájuk mosolygok, nagyon kedves és lelkes viszont mosollyal válaszolnak, olyan, mintha valami fesztiválon lennék, ahol én vagyok a legszebben öltözött attrakció, de most nem ez van, csak a puszta lényem váltja ki ezt a hatást. Jó, hát erősen egotrip, de miért is ne élvezhetnénk ki ezt a pár napot ebben a furcsa szerepben. 

A kiállításról ennyit, utána pedig már nem nagyon történt semmi, egészen délután 5-ig ott voltunk, utána taxival vissza a szállodába, majd - és itt történt a baj - lementünk vacsorázni ugyanarra a helyre, mint előző nap, és mivel én nem akartam dumplingot enni este, ezért "salátát" ettem, ami leginkább azonosítatlan zöldségekből állt, fura ízekben, nem volt rossz, de utána szörnyű rosszul lettem, a következményeket ne is részletezzük, végül este 10 körül el is aludtam, bonyolult, félig itt - félig ott lévő álmokba süllyedve, ilyenkor furcsa, hogy a közösségemből kiszakadva más időben és térben élek-alszom. 

Negyedik nap:

Miért is indítanék egy új fejezetet, amikor a negyedik napunk, azaz a kiállítás második napja is szinte ugyanúgy zajlott, mint az első, talán eggyel kevésbé volt fárasztó, mert kalibrálható volt az energia az előzőhöz képest. 

A reggelinél azért óvatos voltam, az ebéd viszont megint a gyomromra ment egy doboz kóla mentett meg a gyomorfájdalmaktól, csodát tett. A kiállításon jöttem-mentem, kaptam egy csodálatos hihetetlen intenzív masszázst, részben valami innovatív szerkezettel, miközben alulról melegített az ágy, részben pedig egy kínai masszőrbácsi keze által, aki utána fotózkodott is velem. Ez valami sors ajándék volt, mert valahogy egész reggel el voltam gémberedve, pedig tornázom, amennyire lehet itt. A lábaimra kissé intenzíven ment rá, a kislábujjamnál pedig intenzíven jeleznem is kellett kicsit, de még időben. Összességében jó élmény volt az egész, alapvetően munkával telt az idő, még ha ilyen eseményszintű aktivitásról is beszélünk.

Ezután ismét vacsora, most egy új helyen, egyébként sokkal menőbb, de nem designos vagy elszállt értelemben, hanem ilyen normális, igényes helyszínen, az ételek is rendben voltak, nem lettem rosszul újra, de igyekeztem salátákra és zöldségekre hagyatkozni, csak egy adag sült hal zavart be, aminek egy része ilyen keserű izé volt, na ezt inkább hagyjuk is most. 

Holnap újra kiállítás, az utolsó nap, vasárnap pedig utazunk Sanghaiba, városnézés majd máskor.