Mivel reggelenként még nincs kedvem sokat gondolkodni, és hál istennek nem is annyira megy, ezért is van az, hogy a délelőtt fő eseménye számomra a kávézóválasztás, mint amúgy nem is olyan kicsi kihívás. Persze közben, vagyis inkább utána már nagyjából eldöntöm, mit szeretnék aznap csinálni: vannak lustaság-programok és vannak a "na jó, most belevágok"-programok. 

Tehát igenis fontos részlet a kezdés mikéntje: látszólag bejutok a Broadway Bagelbe, viszont a totális szétesés pillanatában érkezem, újratöltik éppen a kávégépet, a rendelést viszont ezúttal itt is katonás stílusra váltva veszik fel folyamatosan, amit a kasszánál váró alacsony termetű dél-amerikai semennyire se tud teljesíteni. Legalább tíz rendelés feltorlódott tehát, és miután harmadszorra is elmondom a kávémat, továbbra is direkt nyugodt maradok, mivel ma több társas program is lesz, nem ábrándulhatok ki idejekorán az egész emberiségből, vastag páncélt és sündisznó-tüskéket öltve már délelőtt tízkor (az inger mindig megvan rá persze).

Először az East Village-ben van találkám, a Russ & Daugthers Cafe nevű helyre megyünk reggelizni. Az utat nem részletezem, bár soha nem unalmas egyik subway-út sem, csodálatosan vegyes embervilág, ezt a részét imádom szemlélni és a részese lenni, tényleg mindenféle náció, kinézet, bőrszín, korosztály előfordul.

Az étterem bejáratnál azt mondják, 20-30 percet kell várni az asztalra, majd írnak sms-t, úgyhogy a környéken egy hipszter kávézóban kivárjuk, azt hiszem laptop nélkül be se engednek, ja de, minket végül igen. Nemsokára vissza is térhetünk az étterembe, megkapjuk az asztalt. Ez amúgy egy híres hely, vagyis maga az üzlet, ami nem ez, mert ez a Cafe, az üzlet egy utcával odébb van. Kérek egy The Classic "Board"-ot, ami az alábbit takarja: Gaspe Nova smoked salmon, cream cheese, tomato, onion, capers, mindezt 16 dollárért. Nem akarok érzéketlennek tűnni, de tulajdonképpen egy sima bagelt kapok csak alkotóelemekre szedve, persze a hal finom, de nem érzek kiugróan csodálatos ízeket. Rendelünk mellé egy Tokaji habzóbort (Királyudvar), amire nagyon büszkék vagyunk, hogy itt lehet kapni. 

A társaságot még elhívom a Morgensternbe újra, és ezúttal jól választok, dark chocolate és coconut ash (ez az, ami az igazi fekete jégkrém), de a kiszolgáló srác olyan mérhetetlenül sötét, hogy mindent összekever és elront, a fagyi pedig végül nagyon nehéznek bizonyul, kicsit rosszul is leszek tőle.

A környék egyébként tele van régi orosz és kóser boltokkal, nagyon jó.

A délután egyik fontos eseménye még, hogy a környéken található állítólag New York egyik pizza helye, a Sal & Carmine Pizza, amit - bár nem vagyok egy pizzarajongó - most már meg kell néznem. Egy hosszúkás, szűk helyről van szó, ahol morcos arccal pakolgatják a tésztákat, kérek egy szalámis pizzaszeletet, megkapom (pofon nincs), nyilván semmi különös, a fal azonban tele van azzal, hogy ők milyen jók, és az apjuk 57-ben, amikor megnyitotta a helyet, mi mindent tett bele, bár ez már egy kicsit feljebb költözött, és a fiai csinálják (oké, szóval lássuk be, semmi köze az eredeti helyhez), de, hogy ez még ugyanaz (nem). 

Fél 7-re újra bemegyek a városba, a Cornelia Street Caféban, egy Monologues and Madness előadássorozat egyik részén veszek részt, ami azt jelenti, hogy két körben nyolc-nyolc író ad elő egy-egy párperces művet, kicsit ilyen standup-jelleggel, Nagyon bennfentesnek érzem magam és hatalmas élmény. Sok előadást értek is teljesen (persze van, amit nem), jól szórakozom. Örülök, hogy New York kulturális életének ilyen komoly bugyraiba bejutok, ezt persze a rokonaimnak köszönhetem. Körülöttem idősebb, jóvágású New York-iak, szemüveg, vékony, jó stílusú emberek. A sznobériám 10/10-es kielégülést kap, tényleg úgy érzem, ide azért bárki nem jut el.

Ezután a Sevilla Restaurant kissé régimódi spanyol étterembe megyünk, karikatúraszerű spanyol bajszos pincérek szolgálnak fel, salátát kell enni mindenek előtt (ez ilyen szokás és furán néznek rád, ha nem kérsz), majd kagylót választok, nagyon helyesen.  

A szokásoshoz képest tovább tart a nap, de 11-kor már zárom.