Az új pultos valamiért nem érti a flat white igényemet elsőre, de aztán sikerül felfognia persze. Amikor elkészül és kimondja, rájövök, miért: flatvéjt-nek ejti, amit mondjuk nem tudok hová tenni, én, a kávéfogyasztás nagy rókája ne ejteném ki ezt helyesen, én, akit fél Melbourne kétség nélkül szolgált ki flatVÁJTtal?

Mellettem egy magát hipszternek tettető ázsiai nekiáll reggelizni, na most aki mellett már evett ázsiai ember, az tudja, mit jelent ez (igen belémivódott egy kis egészséges rasszizmus, itt lehet...) , nyilván boldog, nagyvonalú csámcsogást, de mivel mégiscsak menő helyen vagyunk, az orrhorkantásokat mintha visszafogná. Sajnos az átlagnál nehezebben viselem az ilyesmit, de őket ez nem érdekli, közben rosszabbodik a helyzet, mert fülhallgatót is feltett, tehát teljes kontrollvesztés mellett reggelizik. Úgyhogy én rekordgyorsasággal fogyasztom el a reggelimet és haladok tovább.

Riverside Park

Szombat délelőtt mindenki fut vagy sportol valamit, de vannak ilyen "Forever Wild" szekciók is a parkban, ami azt jelenti, hogy 5-10 percre igazi erdőszerűségben találhatod magad, még talán kicsit félelmetes is, persze manapság mi nem az. 

Egyre erősebben érzem, hogy most már ki kéne próbálni a New York-i futást, ehhez azonban be kell szerezni valami olcsó futásra alkalmas cipőt, tényleg mindenki fut körülöttem, érzem, hogy nem lehetek ennyire különc.

Egy kistermetű és nem túl erősnek kinéző parkmunkás lány óriási falevélszívó (vagy fújó) szerkezetet huzigál látványosan nehezen, nem tudom, ki adta ki neki ezt a munkát, biztos nagy egyenjogúságpárti volt.

Szinte késztetést érzek, hogy beálljak segíteni, de aztán lustán továbboldalgok, mégse vehetem el a munkáját. Amúgy nekem semmi bajom nem lenne ilyen falevélfújó munkával, persze csak 1-2 órán át, mert ahogy elnéztem, azért feltörheti az ember kezét a gép.

Kiülök egy kőkeritésre, szakad rólam a víz, pedig nem szokott, ismét nagyon párás meleg van.

Valami piacot keresnék, de ma reggel eltűnt az összes, legalábbis elég zavarosak a keresési eredmények. Mindegy, marad a 800 fokban séta mint délelőtti program.

Közben úgy látom, egyre több helikopter zúg az égbolton, szóval vagy fél New Yorkot felpakolták sikeresen a tegnapi helikopter-ügynökök, vagy a holnapi 9/11 megemlékezés előkészületei zajlanak.

Teljesen őrült koncepciójú parkba (Children's Sculpture Garden) tévedek, egy bácsi furulyázik rettenetesen hamisan, de kedves hangulatú aláfestést ad a furcsa szobroknak. Először a Macskák, majd a Somewhere Over the Rainbow (Óz) dallamát vélem felismerni, már abból a nem sok hangból, ami a helyén van.

Többen leülnek nem messze tőle, teljes a tolerancia. 

Na, lassan viszont ennem kell, és maradok a magamválogatta szupermarketes salátánál, most még nem bírnék el egy újabb üvöltözős jelenetet egy gyorsétteremben, ha nem tudom azonnal, mit kérek a négyezer variációból.

Bevásárolok és megyek vissza a parkba, ott pedig elégedetten megebédelek, miközben egy mókus a fáról figyel. Elfogadható társaság, persze csak ha nem kapja ki a kezemből, de most szerintem jól van lakva.

Kis csendespihenő után történelmi küldetésbe vágok, elmegyek a Columbus Circle-nél található híres Francois Payard Bakery-be.

Sehol egy sor szégyenszemre, a jellegzetes macaron ice cream pedig vállalhatatlan, két másodperc alatt áztatja el a jégkrém a macaront, pedig még ki se érek a katlanba.

Még két macaront veszek a tisztesség kedvéért: passion fruit és cassis, nem rosszak, de unalmas már ez az egész. Viszont nagyon kedvesek a boltban, itt sem ordítoznak velem például, kicsit meg is zavarodom ettől. A ragaccsá vált kezemet is megmoshatom a személyzeti mestercsapnál, a pult mögött.

Távozóban végre hallok véletlenszerű magyar hangot, két idős néni - a Muppet Show két öregjét megszégyenítő hanghordozással - trécsel az egyik felhőkarcoló lábánál a Time Warner Center közelében.

A bevásárlóközpontban újabb szégyenletes időmennyiséget töltök el, mostanában olyan olcsó trükkökkel, mint hűtött levegő és ingyen internet nagyon sokra lehet nálam menni.

Megnézem a Bouchon Bakery kínálatát pusztán szakmai elhivatottságból, megállapítom az új macaron-trendeket, de már nem veszek újabb macaronokat. Vesztemre viszont betérek a Willams-Sonoma konyhai cuccokat árusító, de valójában szemfényvesztésre és elkábításra hivatott üzletbe és engedelmeskedve a hívogató termékeknek veszek is egy fakanalat, egy konyharuhát és még valamit, ami egyelőre nem tudom pontosan, mire való, de megtetszett a mintája. A kasszánál annak örömére, hogy értik simán, amit beszélek és nem kiabálnak velem, adok még egy dollárt az amerikai gyerekek étkeztetetésére, megkérdezi ugyanis külön és nyomatékosan. Most mondjam azt, hogy "nem, haljanak éhen azok a kis nyamvadékok"? Aztán elszedi az emailcímem is, hiába hablatyolok, hogy már az ingyen wifijüknek megadtam, ez már nem hatja meg. 

Egy perc múlva megkapom emailen is a blokkot, hogy még jobban belémvésődjön, mennyit költöttem értelmetlen dolgokra, valamint már pattintanának is tovább az ügyfélelégedettségi kérdőívükre, na de ami sok az sok, most már elég legyen. 

A Central Park legveszélyesebb részén áthaladok nemturistának tettetve magam, mert itt meg a hintó-ügynökök munkálkodnak keményen, és pillanatok alatt felraknak egy virágokkal vagy színes szőrmepárnákkal díszített riksára, ha akarod, ha nem. Ja, percenként (!) 3 dollár... Ezek meghülyültek, még a tengerentúli repülőút is olcsóbb, ha a 8 órát felszorozzuk. 

Eliszkolok tehát mellettük, 30 percet fetrengek a távozó nap fényében, pihenés stb. cimszó alatt, majd hazaindulok, úgy érzem, mára eleget teljesítettem ismét.

Viszont a cukrászda-kalandokat befejezettnek nyilvánítom, valamint megfogadom, hogy a vonzó szupermarket-salátabároknak se dőlök be többet, mert a pénztárhoz menet összekeverednek és moslékká válnak, nem véletlenül nem éhesek a mókusok a parkokban.

Óvatosan a szemfényvesztésekkel.