Lassan úgy érzem felesleges is minden nap írni. 

Tegnap és tegnapelőtt elég súlyos mélyrepüléseim voltak már megint. 

Közben persze érzem a hívogató elszámoltatási kényszert, hogy akkor nézzek szembe azzal, mit csináltam jól és rosszul az elmúlt időszakban, és valami magyarázatot találni arra, hogy miért történnek ezek most velem, mindezt persze azért, hogy képes legyek valahogy a pozitív oldalait is jobban látni. Vagy fogalmazzunk úgy, hogy az egyéb oldalait, nem csak a feneketlen mélységet, az előttünk álló elképesztő méretű pusztulást. 

Hol tartunk most a tények szintjén? 

Holnaptól úgynevezett rendkívül óvatosan és lazán megfogalmazott kijárási tilalmat vezettek be, de valami egészen zavarosan fogalmazták meg, nem is tudom, hogy ezt ilyenkor direkt csinálják-e, hogy az állampolgárok inkább röhögjenek és cikizzék, mintsem kétségbeessenek. Ugyanakkor elgondolkodtató a Tisztifőorvos személye is, aki egy kedves közepes tudású háziorvosnéni, és most így a sokadik napon kezdek belegondolni abba, hogy talán ez sem véletlen, és kell nekünk valaki, akin röhögünk, akit lenézünk, akit esetlennek tartunk, addig sem félünk, addig sem pánikolunk.

Szóval most tartunk 300 megbetegedésnél, 10 körüli halálesetnél és olyan 8500 ember lett állítólag letesztelve. Ez számomra egyenlő a nullával és nem tudom elképzelni milyen ütemben fogunk előrehaladni, az tény, hogy most már napi 20-30 beteggel van több, de például Olaszországban napi szinten 600-700 ember meghal ebben a betegségben. 

Tehát kijárási tilalom, úgy, hogy igazából mindenhová mehetünk, illetve az idősek mehetnek délelőtt 9-12-ig a boltba, a fiatalabbak 12-től 3-ig, ezt így felosztották.

Továbbra sem kapható maszk és kézfertőtlenítő sem, de már elmagyarázták, hogy a sima szappan is elég (már ha ez igaz), az emberek maguk varrják a maszkokat, illetve valamelyik börtönben is készítik gőzerővel. Közben állítólag Kínából is jött egy nagy adag szállítmány, az Orbán ott ugribugriskodott is a repülőben, hogy lássuk, hogy ő hozatja a maszkokat nekünk.

A kormánynak jelenleg politikai játszmákra még bőven van energiája, éppen próbálja teljes egészében átvenni a hatalmat és kiiktatni az ellenzéket és amennyiben ez nem sikerül, posztokban tájékoztatja a birkanépet, hogy az ellenzék miatt nem tudnak megfelelően védekezni. Gyomorforgató. 

Na, de nekem leginkább a mentális épségemre kell jelenleg koncentrálni, ráadásul úgy, hogy közben nem ártana néhány olyan projektet is vadásznom, amiből előbb-utóbb pénzt is tudok kereseni. Vannak lehetőségek, egyenlőre még csak kreatív ötletelés szintjén, súlytalanul, pénzt nem említve, mindenki csak tapógatózik, keresgél, próbálkozik, fél. Költeni nem mernek nyilván. Bár lehet, hogy csak rossz helyen nézem. 

Az elmúlt napokban elég sok kreatív öltettel megkerestek, de a világvége előtt nekem még napi szinten lelkierőt, munkaerőt, motivációt is kell kovácsolnom magamban, hogy ezeket tudjam csinálni, rá tudjak pörögni, lelkesedni. 

Tegnap nagyon rossz éjszakám volt, azaz nem volt az egész éjszaka rossz, csak rosszat álmodtam, valami olyasmit, hogy láncfűrésszel legyilkoltak valakit mellettem, úgyhogy egy kicsit érdekesen alakult, mindeközben azt éreztem, hogy kiszáradt a torkom, fáj a mellkasom, kezdődnek a tünetek, elkaptam én is a betegséget. 

Viszonylag komplex stresszhelyzetben vagyok, a teljes egzisztenciám lenullázódott, mindemellett retteghetek, hogy mikor leszek beteg és mikor veszi kezdetét az ellátási láncba kerülési rémálom. Vagy ha megúszom, akkor pedig, hány hónapig tart ez az egész? Kik esnek áldozatul? Hogy lehet ezt erővel bírni? Mi marad, ki marad? 

Ja, és rettenetesen megvisel, ami zajlik a világban, mindenhol: New Yorkban, Afrikában, Olaszországban, Spanyolországban... Ahogy esnek szét ezek a csodálatos országok atomjaikra, leáll minden.

És nem látom a jövőt, hogyan indul újra, mitől? És főleg, mikor? 

Vannak, akik próbálnak utat mutatni azért. Őket figyelem, és próbálok felzárkózni, részt venni, aktív és ép maradni.