2017.08.02.
Reggelre egészen kiderül az ég, és jó hír, hogy el tudtam aludni viszonylag korán. Rendkívül friss az idő, a táj engem továbbra is inkább emlékeztet egy dán vagy izlandi vidékre (nem mintha bármelyiken is lettem volna), mint valami ázsiaira. Fotózom, sétálgatok a tökéletesen tiszta időben.

Reggelire furcsa fehér rántottaszerű tojást és finom palacsintaszerű tésztát kapunk, majd elindulunk a közelben található Shankh Monastery-hez, amelyet 1647-ben alapítottak, jól láthatóan egyike a nagy, turistáknak is szánt látványosságoknak, előtte pedig eltöltünk - hát szerintem, legalább két órát - a Kharakhorum Museumban, ahol szentségtörés vagy sem, a legvégén észreveszem sunyin, hogy van wifi a bejáratnál, úgyhogy röviden eleget teszek az elmúlt néhány napban némileg csillapodott megosztási szenvedélyemnek. 

A kolostor egyébként fantasztikus, hatalmas buddha szobrok, épületek, számomra soha nem látott hangulat, festmények, a kirendelt idegenvezetőnk pedig meséli hozzá a háttérsztorikat, amelyeket most nem is lőnék le, hátha egyszer majd nektek is elmeséli. 

Ezután nekiveselkedünk az útnak, valamiért azt hittük, hogy ma laza nap lesz, de szó sincs róla.

Hihetetlen tájakon haladunk tovább, egyre keményebb körülmények nehezítik az utat, egyszer csak jön egy porvihar, le is állunk, a motorosok is behúzódnak a buszba, jól láthatóan ez most durva menet lesz.

Végül nem annyira durva, pár perc és inkább továbbmegyünk, arra jutunk, hogy ebből ki lehet menni, felesleges helyben várni, hogy távozzon a porvihar. Nem sokkal később sötét felhők gyülekeznek, és újra elered az eső, ráadásul erdei út következik, iszonyatosan csúszik minden, ami a motorosoknak a legrosszabb, de a busszal is gyakorlatilag korcsolyázunk, buszvezetőnk felé egyre növekvő tiszteletnek adunk hangot, tényleg elképesztő, amit művel, nincs egy rossz mozdulata, tökéletesen magabiztos, minden egyes bukkanót, gödröt, előttünk akadályként húzódó folyót a pont odaillő technikával old meg. Később megtudom, hogy katona volt, és egész életében vezetett, látszik is. 

Megállunk egy rendkívül menő kilátó pontnál, ahol hosszasan fotózunk, erőt gyűjtünk a folytatáshoz. 

Már nincs sok hátra a mai útból, hamarosan végre megérkezünk, amúgy gyönyörű erdei vidéken egy termálvizes campbe, sűrű, lenyűgöző növényzet, gyógyforrás, valamint végtelenül kedves tulajdonos + személyzet fogad. 

A vacsoránk egyszerű, de finom leves, majd egy kis salátaszerűség, a motorosok finoman utalnak arra, hogy még tudnának enni, mire felnyitják nekünk a készleteket, és mindenki kedvére ehet tovább, amihez csak kedve van, sőt még ajándék söröket is kapunk (engem ez ugye nem érint sajnos). A tulajdonos beszédet mond nekünk, kiemeli, hogy a sport, ami minden formában összeköti az embereket nyelvtől és nemzeti hovatartozástól függetlenül, egyetértünk, koccintunk, de a vodkáról már tudjuk, hogy csak óvatosan. Azért ezen a hűvös estén kevésbé spórolunk, tulajdonképpen kabátban ülünk. Este fürdőt veszünk a termálvizes medencében, majd annyira lehül az idő, hogy tüzet is kell raknunk a jurtákban, mármint a benne található tűzrakó egységekben. 

2017.08.03.

Reggel 10-kor ébredek, ami nagyszerű teljesítmény, bár nem nehéz a hat órás eltolódás után, most már lassan leszállok erről az alvásfókusz trackről, de lássuk be az alvás és az emésztés alapvető fontosságú témák, én inkább az elsővel foglalkoztam szerencsére az út során, de ez tényleg csak mázli volt.

Még üldögélünk egy kicsit a melegvizes forrásnál, a bátrabbak isznak is a vizéből, én továbbra is óvatos vagyok. 

Azt hiszem, életem legdurvább és legveszélyesebb útja következik, a teljesen szétázott erdei szakaszon indulunk útnak szakadó esőben. Most úgy érzem, hogy az autóban talán nehezebb, mint a motorosoknak, néha tényleg attól félek, hogy konkrétan felborulunk, látunk olyan autót, amelyik úgymond nem biztos, hogy a megfelelő technikát alkalmazta. 

Nem lesz könnyebb sehogysem, szóval viszonylag rövid utat nyomunk le, egy ponton mintha valami meghibásodott volna a buszunkban, de sofőrünk rendkívül lazán és említésre se méltó jelleggel megszereli néhány perc alatt, ezalatt a közelembe kerül néhány jak is, amiről ugye köztudott, hogy ilyen szarvasmarha vagy talán a bölény rokonságához tartozó állat, persze még ebben a kérdésben sem jutottak dülőre a vonatkozó tudósok. Most mondhattam volna azt is, hogy a mitokondriális DNS-vizsgálatoknak nem sikerült kimutatniuk a jaknak a pontos evolúciós történetét, de nem mondtam. 

Egy mellékes szivárvánnyal kísért vizesés marad még a végére, majd megérkezünk egy szintén fantasztikus helyszínre,

egy domb tetején, a közelben hatalmas folyó, a távoli karámban alapvetően szabadon jövő-menő állatok, igazi helyi "vendégház", ahol a fő jurtában kapunk vacsorát, teljesen autentikus, beszélünk a helyiekkel, az otthonukban ülünk gyakorlatilag. Könnyű elalvás, hatalmas tér, harapni lehet a friss levegőt, esszenciális a természet közelsége, ez eddig a jó értelemben vett legerősebb este a számomra, nem tudok betelni az érzéssel.